Az első bejegyzésben Conan-ról azaz Shinichiről szeretnék beszélni, mivel ő a főszereplő.
Mint mondtam a szereplők személyiségéről meg ilyenekről írok. Hát én arra gondoltam, hogy először egy emberről írok utána egy történet azután megismertethetem veletek Conan cuccait is. Leírom, hogy szerintem hogy fog végződni meg novella versenyeket is hirdetek majd és a legjobb hármat kirakom persze a szerzője nevével.
A szereplők bemutatásáról még, hogy más oldalakon olvasottakat és az én véleményemet is bele teszem.
Történetünk főhőse Kudo Shinichi egy 17 éves közép iskolás nyomozó. A szülei 3 éve Amerikába költöztek, de felfognak tűnni többször is. Japánban elismert nyomozó aki a rendőrség munkáját segíti, ezért gyerekkori barátjának Mori Ran apja Mori Kogoro nem igazán kedveli. Fiatal kora ellenére nagyon intelligens és roppant jó a megfigyelő képességei is. Kedvenc írója Arthur Conan Doyle. A híres nyomozó Sherlock Holmes megalkotója. Az apja Kudo Yusaku és anyja Kudo Yukiko.
Mikor a helyi vidámparkban töltötte a napját Ran-nal egy gyilkosság történt. Persze Shinichi megoldotta. De a helyszínen volt két fekete ruhás alak (Gin, Vodka). Később az egyik fekete ruhást látta ahogy valahova igyekszik, persze az ifjú nyomozó követni kezdte ahol szemtanúja lett egy zsarolásnak. Közben a másik fekete ruhás hátulról leütötte. Majd beadták neki egy szert. Később kiderült, hogy az apotoxin 4869 röviden APTX-4869. Így a teste vissza változott a 10 éves önmagává.
Így született meg Edogawa Conan egy 7 éves általános iskolás gyerek, de az esze akár egy felnőtté. A célja, hogy megtalálja a fekete szervezetet, akik összezsugorították. Agasa professzor tanácsára vett fel egy álnevet és költözött gyerekkori barátjához Ran-hoz. Mivel az apja nyomozó abban reménykednek, hogy általa megtalálják a fekete szervezetet. Pár osztálytársával Yoshida Ayumi, Kojima Genta, Tsuburaya Mitsuhiko és később Haibara Ai megalkották az Ifi nyomozókat.
Edogawa Conan nevel (A Conant az magamtól tudom az Edogawat olvastam) Az Edogawa név egy híres japán regény író nevéből származik Edogava Ranpo. A Conan név szerintem mindenki tudja, de leírom. Sir Arthur Conan Doyle nevéből származik :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése